Hű, de zseniális egy film ez...

Ha Charlotte Ramplingot nem jelölik Oscar-díjra, valószínűleg sose nézem meg ezt a filmet.. nagy kár lett volna.

Ismétlem magam, de zseniális alakítás mind a férfi, mind a női főszereplő játéka!

Én szeretem a limonádé filmeket is, de mindig nagyon nagyra értékelem, ha egy filmnek van mélysége, s fájdalmasan igaz történetet mond el. Az igazán emlékezetes filmek ilyenek. Azokban egy adott jelentnél egy színész tekintete elmond mindent, szavak nélkül..

A film nem egy pörgős darab: egy házaspárról szól, akik a 45 éves házassági évfordulójuk megünneplésére készülnek, s a férj pár nappal az esemény előtt kap egy levelet, benne egy hírt a múltjával kapcsolatban. Nincs akció, nincs hangos dráma, csak csupán ennek a levélnek a tartalma pár nap alatt aláássa 45 együtt töltött év közös munkáját. Charlotte Rampling apró rezdülésekkel mutatja meg, ahogy a bizalom elszáll, s ahogy Ő összetörik;  a férfi főszereplő, Tom Courtenay pedig azt, ahogy vívódik az előtoluló emlékeivel, s ahogy próbálja feldolgozni, s legyűrni magában, nem véve észre, hogy a feleségét teljesen elidegeníti a viselkedésével.

A párkapcsolatokba vetett hitem nem erősödött meg e film kapcsán, s a mozi végén, ahogy látszólag, a külvilág felé minden rendbe jött, de az utolsó képkockánál Charlotte szeme...mustsee!

10/10

Ui.: én a filmet is jelöltem volna Oscarra, nem csak a női főszereplőt..